A Székelyek Világszövetségéről

Szervezetünk Céljai

Az önrendelkezés meghatározása:


  • A Székelyek Világszövetsége (SZVSZ) nevű szervezet Székelyföld önrendelkezéséért jött létre. 
  • Szeretnénk, ha ez az erkölcsileg tiszta szervezet, - az SZVSZ - lenne Székelyföld közképviselete, elsősorban és ez által a világ különböző pontjain élő székelyeket egy cél és egy akarat mentén tudjuk összefogni.
  • Szeretnénk jó kapcsolatot ápolni minden Székely, önrendelkezési törekvéseket támogató szervezettel, hogy közös erővel tudjunk egy erős és erkölcsileg tiszta képviseletet nyújtani a székelységnek, ezért a lehetőségek szerint minden fórumon készek vagyunk tárgyalni ezen szervezetek vezetőivel, és készek vagyunk megbeszélni a ezeknek a törekvések kivitelezésének módját és az esetleges különbségek és nézetek közti eltéréseket is az összefogás érdekében.
  • Legfőbb célunk Székelyföld önrendelkezésének elérése békés, demokratikus módon, a nemzetközi jogok segítségével.
  • A Székelyek Világszövetsége fontosnak tartja, hogy az önrendelkezési jogunkra hivatkozva tudjunk elérni Székelyföld és a székely emberek számára egy területi függetlenséget, ami lehet egy területi autonómia, de lehet egy független Székelyföld is amit már 1918-ban kezdeményezett az akkori Székely Nemzeti Tanács. Ezt magának a székely népnek kell eldöntenie egy belső népszavazáson és ezt megelőzve össze kell hívni elődeinkhez hasonlóan a Székely Nemzetgyűlést, ami székely önkormányzás legmagasabb fóruma, az egész székelységre kiterjedő törvényhozási és bíráskodási intézménye.
  • A székelység jogi elismerése őshonos népként Erdélyben. Ezt a Világszövetség 2017- ben kezdeményezte az ENSZ-ben. A székelység létezésének jogi elismertetése minden olyan országban ahol székely él, ez által a székelyek saját nemzettudatát szeretnénk erősíteni a szintén olyan fontos magyar nemzettudat mellett. 
    Biztosíthatjuk a magyarországi politikusokat, pártokat is, hogy a Székelyek Világszövetségének indíttatásából eredően a legkevésbé sem célja nemzetünk megosztása, és nem is lehet az, mert nagyon jól tudjuk, hogy csak együtt, testvérként vagyunk erősek.
  • Harcolunk a székely és magyar nemzeti szimbólumaink elismertetéséért Székelyföldön, valamint ezek üldözése, történelmünk és népünket ért támadások és az elnyomás ellen, mivel szeretnénk megvédeni azt, ami már több ezer éve a miénk!
  • Politikai hovatartozástól függetlenül támogatunk minden olyan szervezetet, pártot, magánszemélyt, aki tesz a székelységért és kész küzdeni a közös célunkért a székely önrendelkezésért.A békés együttélést szorgalmazzuk a Székelyföldön élő kisebbségekkel, cigánysággal, szászokkal, románokkal és más nemzetiségekkel is, és készek vagyunk az ők problémáit is képviselni amennyiben ez szükségszerü.
  • Harcolunk a korrupció ellen, és támogatjuk a megvesztegethető vezetők, politikusok felelősségre vonását, ami sajnos a rendszerváltás óta még inkább elterjedt probléma még Székelyföldön is.
  • A Székelyek Világszövetségénél nem ígérgetünk, hanem cselekszünk, kapcsolatot ápolunk támogatóinkkal, tagjainkkal, szimpatizánsainkkal és minden lépésünkről az általunk szervezett fórumokon nyilvánosságra hozzuk.
  • Egységes álláspontunkat bizonyos témákról az alapítő tagság konszenzusa alapján alakítjuk ki és nyilatkozat formájában tesszük közzé honlapunkon, csoportjainkban, közösségi oldalainkon.
  • Szervezetünk magát demokratikusnak, konzervatívnak és nemzetinek is tartja és ezen a vonalon szeretné a székelységet a jövőben is képviselni helyi és nemzetközi szintéren is.
  • A Székelyek Világszövetsége fontosnak tartja a politikai függetlenséget. Azért hogy kiépítsük a helyi képviseletünket fontos, hogy politikai vonalon is aktívak legyünk, ezért a jövőbeni helyhatósági választásokon előfordul majd, hogy politikailag független jelölteket támogatunk Székelyföld területén. A támogatott képviselők erkölcsileg tiszták és feddhetetlenek kell legyenek a Székely nép szempontjából és szükségszerü, hogy tudják a székely embereket képviselni, velük olyan módon tartani a kapcsolatot, hogy a meghozott döntések a köznyelvben is érthetőek legyenek bárki számára.
  • A Székelyek Világszövetsége teljesen önkéntes alapon működik, tehát nem függ semmilyen párttól, szervezettől vagy kormánytól. Működésünket egyszerű civil emberek, vállalkozók, a székelység harcát támogatók adományaiból tarjuk fent.


 
A nemzetek szuverén joga az önálló nemzeti állam alakítására. A nemzeti önrendelkezés nemcsak a különválás, hanem az egyesülés szabadságát is magában foglalja. A nemzetközi jog is tartalmazza a nemzeti önrendelkezés jogát és mellette foglalt állást az európai biztonsági és együttműködési értekezlet is.

Ki lehet tagja a Székelyek Világszövetségének és hogyan müködünk?


  • A Székelyek Világszövetségéhez bárki csatlakozhat, aki a székelységgel és a székely önrendelkezési törekvésekkel rokonszenvez, múltjában tisztességes és becsületes, erkölcsileg tiszta és ezeket előrébb valónak tartja minden anyagi vagy személyes célnál valamint ezen értékek védelmét és szolgálatát támogatni kívánja.
  • A Székelyek Világszövetsége pártoktól független és a jövőben is az marad! Ez nem zárja ki, hogy bizonyos pártokat, vagy politikusokat támogatunk terveikben ha azok a székelységre nézve hasznosak!
  • A Székelyek Világszövetsége csak olyan politikai tartalmú dolgokkal kapcsolatosan foglal állást amelyek témája a székelységet is érinti, vagy a jövőben befolyással lehet rá.
  • A Székelyek Világszövetsége álláspontja egységes, amit bizonyos témákról nyilatkozat formájában tesszük közzé a honlapunkon és a közösségi médiákban. Ennek ellenére minden tagunknak lehet a témákban saját magán véleménye amely nem mindig azonos a szövetség álláspontjával. Szervezeten belül minden egyéni vélemény fontos, törekszünk az egyetértésre.
  • Irányvonalunk teljes mértékben törvényes, becsületes és tisztességes úton meghatározott amelytől eltérni sem pénzért, sem egyéni javakért, sem fenyegetés hatására nem fogunk!
  • Alapszervezeteink megtalálhatóak minden székely széken, több európai országban valamint az Egyesült államokban is. Ezen csoportosulások tevőlegesen is foglalkoznak a helyi székelység egységesítéséért, programokat, találkozókat szerveznek. Ezen munkában való részvétel tagjainknak nem kötelező, de hasznos.
  • Alapító tagságunk adja a szervezet irányát, amelybe minden tagnak is lehet beleszólása az alapszervezeti vezetőjén keresztül. Alapító taggá válás is lehetséges, amennyiben a tag a szervezet aktív tagja, a szervezet bővítésén dolgozik és szándékában áll alapító lenni az ezzel járó jogokkal és kötelességekkel.
  • Tagjaink rendelkeznek Székely Igazolvánnyal amellyel a tagsági viszony folyamán jogosultak bizonyos szolgáltatások, termékek, fesztiválok és egyéb lehetőségek igénybe vételére különbözö mértékü kedvezményekel. Az elfogadó helyek és a kedvezmények mértéke folyamatosan változik de honlapunkon naprakészen nyomon követhető.
  • Szervezetünk alapszabályzata ésszerü és az erkölcsi tisztaságra épül!

Legyen tagja a Székelyek Világszövetségének!

Töltse ki az alábbi jelentkezési lapot, ossza meg velünk ötleteit, gondolatait.
Többen erőssebek vagyunk!

Név
Email
Rövid bemutatkozó szöveg
Telefonszám
Lakhely, Ország
Megye, Település
Facebook
Dátum
Tag, támogató vagy szimpatizáns szeretne lenni?
Elküldöm