A Székelyek Világszövetsége üzenete a magyar nemzet felé, Március 15 nemzeti ünnepünk alkalmából.

2018.03.14

Tisztelt Nemzettársaink!

2018-at írunk és 170 éve annak, hogy őseink a szabadságért adták az életüket, ők tudták, hogy magyar nemzet csak úgy marad fent ha kiállnak a szabadságukért. A szabadságot mi külhoni magyarok, székelyek, csángók talán sokkal jobban tudjuk értékelni, mint azok a testvéreink, akik a mostani anyaországban élnek.

Ők ki tudták harcolni a szabadságot, most mi jövünk, ha bár nem kardokkal és fegyverekkel, ahogyan akkor még ők tették, hanem a jogaink érvényesítésével, amit az elnyomó országok, oly nagy szeretettel szeretnek korlátozni vagy egyáltalán megakadályozni bármilyen módon, hogy ezeket a jogainkat érvényesíteni tudjuk.

Nem csak ők. Ezt ki kell jelentenünk, hanem sajátjaink között is vannak sajnos olyanok, akik vagy gyávaságuk, vagy az anyagi jólétük miatt eláruljak a nemzetüket, elárulják a testvéreiket, olyan módon, hogy olyan nemzeti álcát vesznek fel magukra, amivel minket, székelyeket, magyarokat, csángókat félre tudnak vezetni. Eltüntetni azt a nemzettudatunkat, amikért őseink életüket adták évszázadokon keresztül, eltüntetve jogi létezésünket, ez által elvéve tőlünk a történelmünket, elvéve tőlünk a székelység ősi törvényeit, a Székely Nemzetgyűlések határozatainak megtagadása által elvéve a felmenőink akarataiknak érvényesítését.

Patkányok rágják a székely nemzettudatot is, és próbálják felhasználni ellenünk az ugyan olyan fontos magyar nemzettudatot, mondva azt, ha székelynek valljuk magunkat, akkor már nem lehetünk magyarok. Ezek a patkányok, akik a szabadkőműves páholyok XXI.századi utánpótlásai, amik igen csak elszaporodtak.

Mi tudjuk , hogy milyen kell legyen a szabadság, ezért harcolunk, hogy ezt elérjük bármi áron, mert nem engedjük azt, hogy az önrendelkezési jogunktól megfosszanak minket, főleg azt nem, hogy ezt sajátjaink tegyék. Számunkra nem a pénz ad szabadságot, nem a hatalom jelent szabadságot, hanem az, hogy testvéreinket, székelyeket, magyarokat, csángókat a területükön boldognak és szabadnak láthatjuk, úgy hogy nem Bukarest mondja meg nekik, hogy mi a jó és mi nem! Bátran kijelenthetjük, Bukaresttől nem félünk! Meg kell érteniük a balkáni viselkedésük okozza azt, hogy a jövőnket nem egy ilyen jogcsorbító, soviniszta és beteges felfogású Romániában képzeljük el.

Biztosíthatjuk a Székelyföldön élő románságot, hogy a székely önrendelkezés elérése után, büszkén és felemelt fejjel mondhatják ők is azt, hogy ,,Büszke vagyok arra, hogy Székelyföldön élek!,, További kijelenthetjük azt is, hogy a Székelyföldön élő nemzeti közösségekért mindent megtennénk, hogy nemzeti ünnepeiket, kulturájukat, szimbólumaikat, hagyományaikat, anyanyelvüket megkülönböztetéstől mentesen használhassák. Csak így lehet egy szabad és egézséges környezetet teremteni Székelyföldön.

Kitartást kivánunk a magyar nemzet minden tagjának, bárhol is éljenek a világban! Tudniuk kell, bár a politika sokszor minket összeugraszt, de meg kell jegyezzük a következő két szót: Testvérek vagyunk!

Székelyek Világszövetsége

2018. Március. 14