A negyedik.

2019.05.01

Ígéretünkhöz híven közzétesszük pályázatunk egyes műveit. Jelen esetben az osztott negyedik helyezett egyik darabját.

Fogadjátok szeretettel!

Kastal Sára, Gyergyószentmiklós

Miért vallom székelynek magam?

A színpadon állok székelyruhában és éppen a marosszéki tánc befejező mozdulatait táncolom el, amikor valaki lefényképez. Pár nappal az előadás után megkaptam ezt a fényképet, és amikor megmutattam a nagyapámnak, akkor ezt mondta rá: De szép székely leány vagy! Azt hiszem akkor, harmadikos fejjel életemben először voltam igazán büszke arra, hogy székelynek születtem, és akkor értettem meg, mekkora érték is ez. Attól a naptól kezdve boldogan és büszkén neveztem székelynek magam.

Utólag visszagondolva nem csak a tánc volt számomra az, ami ráébresztett arra, hogy én is székelynek születtem, hanem sok más kisebb nagyobb dolog is, de abban biztos vagyok, hogy a tánc segített és tanított meg arra, hogy büszke legyek a kilétemre és hovatartozásomra. Az ezt követő években sok más olyan élményben volt részem, amely csak még inkább megerősítette az identitástudatomat és a környezetemben is egyre több olyan dolgot fedeztem fel, ami erre emlékeztetett, és ami miatt különlegesnek, talán kiváltságosnak éreztem magam.

Az első ilyen dolog ahhoz a helyhez kötődik, ahol felnőttem, a helyhez ahol mindig is éltem, a helyhez, amitől annyi szépet és jót kaptam az idők folyamán. Ez nem más, mint a gyergyói medence és az azt körülvevő havasok, hegycsúcsok és hozzájuk tartozó természeti látványosságok. Ez a hely mindig is különleges volt a számomra, hiszen kiskoromtól kezdve rengeteget túráztam az itteni havasokban és nem telt sok időbe, amire rájöttem, hogy a hely, amit az otthonomnak vallhatok, páratlan szépséggel rendelkezik és nincs, még csak hozzá hasonló sem, máshol. A Szent Anna kápolna a Csobot hegyen, ahonnan az egész várost és még a környező falvakat is belátni, a Pricske tető, a Gyilkos- tó és az azt körülvevő sziklák és fenyvesek mind különleges helyet foglalnak el a szívemben és rengeteg szép élményem fűződik hozzájuk. Élmények, amelyeket sosem felejtek el, és amelyeket szerintem csak egy igazi székely élhet át és érthet meg.

Az idő múlásával a családomról és felmenőimről megtudott információk is egyre jobban hozzásegítettek az öntudatom megerősödéséhez. A szüleim és nagyszüleim igazi példaképekké váltak számomra, hiszen az ő tetteik és tulajdonságaik megismerése által érthettem meg, milyen is az igazi székelyember. Ők voltak azok, akik megmutatták nekem, hogy mennyire gondos, dolgos, rendszerető és kitartó is tud lenni a székely. Ugyanakkor az igazi székely furfangra és önfejűségre is rálelhettem bennük, amiről ugyebár tudjuk, hogy messze földön híres. Ezek a tulajdonságok később rám is átruházódtak. Egyre inkább szembetűnővé váltak a külföldi ismerőseim számára is, akik a mai napig nagyon becsülik és értékelik ezeket a nemes, olykor furcsa és érthetetlen tulajdonságaimat. De nemcsak a szűk családi köröm volt nagy hatással az identitástudatom megerősödésére. A távolabbi rokonságomban ugyanis több híres és elismert székely is található, akik életükkel és hivatásukkal jó példát mutatnak számomra és ezáltal még több büszkeséggel, hazaszeretettel és önbecsüléssel töltenek el engem. Miattuk büszkén vallom székelynek magam, hogy mások tudtára hozzam, ennek a különleges és csodálatos népcsoportnak vagyok én is a tagja. Ilyen híres személy a családomban például a csomafalvi származású Köllő Miklós szobrászművész is, aki anyai ágon szépanyám testvére volt vagy, hogy ne menjek túl messzire a múltba, az unokatestvérem, Polgár Botond is, aki egyik alkotója, a magyar parlament előtt álló Andrási Gyula híres lovas szobrának. Az ő példájuk bizonyítja számomra azt, hogy a székely nemzetiségű alkotók munkái hogyan gazdagíthatják az egyetemes magyar kultúrát is.

Kulturális értékek terén nemcsak a székely szobrászok műveit tartom nagy értékeknek, hanem sok más dolgot is, amit barátaim, ismerőseim által fedeztem fel. Ilyen például a tánc, a népzene, vagy más népi hagyományok, mint a szövés, vagy hozzá hasonló technikák. A szövés nemcsak egy régi a gyökereinkhez visszahúzódó mesterség, de napjainkban is életben-tartott hagyomány, aminek a fortélyait nagyon nehéz elsajátítani.

Én is szoktam szőni, bár még csak alap dolgokat és egyszerű mintákat, de tanulom és már egy saját szövőszékem is van, amin gyakorolni tudom ezt az évszázados mesterséget. Nagyon fontosnak találom ennek és az ehhez hasonló hagyományos mesterségeknek a fenntartását, mert úgy gondolom, hogy ezek által közelebbről is lehetőségem van, megismeri a székely nép hagyományait és szokásait egyaránt. Ezek által közelebb kerülhetek a kissé távolinak tűnő hagyományokhoz, amelyek egykoron a székely nép életének mindennapos részei voltak. Ezek mellett pedig az ilyen technikák elsajátításával hozzájárulhatok a székely nép hagyományainak másokkal való megismertetéséhez is. A szövés megtanulásával nemcsak a mesterséget sajátíthatom el, de a régi szimbólumokat, jelképeket is megismerhetem, amiket különböző minták formájában beleszőhetek a készülő anyagba. Minél több motívumnak és jelképnek értem meg a jelentését, és minél több mintát tanulok meg, annál közelebb kerülhetek a népem hagyományaihoz és annál jobban erősödik az öntudatom is. Ez által más emberekkel is lehetőségem van megismertetni ezt a csodálatos mesterséget és tradíciót. A különböző kézműves technikák megismerése és megtanulása éppen ezek miatt olyan nagyon fontos a számomra.

Minden dolog ellenére viszont, amit a fentiekben leírtam, mégis azt kell mondanom, hogy a közösség és annak összetartó ereje az, ami igazán előhívja és megerősíti bennem az öntudatot és a népemhez való kötődésemet, ragaszkodásomat. Minden évben rengeteg olyan eseményen veszek részt, amely a székelység megéléséről szól, ahhoz kötődik, vagy aköré szerveződik a témája. Ezeken az eseményeken lehetőségem nyílik megtapasztalni a székely nép összetartó erejét, és az összetartozás érzését, amit semmiért sem adnék. Úgy gondolom, hogy a székelységemet leginkább az ilyen eseményeken van lehetőségem kibontakoztatni. Ilyen esemény például az iskolánkban évente megszervezett hagyományőrző nap, amikor mindannyian együtt öltjük magunkra a népviseleteinket és előadásokkal, tánccal és énekekkel ünnepeljük a székelységünket. Az esemény, ami szerintem a legnagyobb erőt és hazaszeretetet hordozza magában, és ami által igazán megtapasztalhatom milyen a székely közösség tagja lenni nem más, mint a csíksomlyói búcsú, ami évente több ezer zarándokot vonz. Az a látvány, ahogy ez a rengeteg ember, közülük sokan népviseletben, elzarándokol a Szűzanyához és ott leróva tiszteletét imádkozik, a legkülönlegesebb és egyben legmegérintőbb dolog, amit valaha láttam, és aminek részese lehettem.

Pár évvel ezelőtt nekem is volt szerencsém gyalog megtenni a zarándokutat a búcsúba, és azt kell mondanom mindenképp életem egyik legmeghatározóbb élménye volt. Nem is tudnék elképzelni ennél jobb módot a székely öntudat és hazaszeretet átélésére és megerősítésére. Többek között ez az út volt az, ami világossá tette számomra, hogy a hovatartozásom megélése és a népem hagyományainak megőrzése nem csak egy lehetséges opció az életemben, hanem egy hivatás és feladat a számomra és minden más székely számára is.

A családom, és a közösség segítségével, amiben élek, ahová tartozom sikerült megőriznem a régi székelységgel kapcsolatos értékeket és sikerült megismernem és megértenem, hogy mennyire csodálatos nemzetnek vagyok a tagja. A székely nép az őt ért csapások és veszteségek ellenére is mindig képes volt fenntartani önmagát. Úgy gondolom, hogy amíg van, akinek átadni ezeket a hagyományokat és ezt a rengeteg tudást, addig nem áll fenn ezeknek az évszázados tradícióknak és értékeknek a feledésbe merülése.

Én büszke vagyok arra, hogy székelynek vallhatom magam, és hogy egy ilyen nagyszerű népnek lehetek a tagja.