Hírek, Közlemények

Olvasta már?

  1. Székely igazolvány minden székelynek!
    08 Apr, 2019
    Székely igazolvány minden székelynek!
    A történelemben először! ITT IGÉNYELHETI a fényképes Székely Igazolványát! Jogi harcunk egy újabb lépéseként 2018-ban született meg az ötlet egy Székely igazolvány megtervezésére amely az együvé tartozásunkat hivatott szimbolizálni és megerősíteni. 3 hónap kemény munkával több jogi, informatikai, szerkesztői és grafikai szakember bevonásával sikerült egy igazán profi, igényes igazolvány megtervezése és előkészítése. Ez maximálisan sikerült is. A székely igazolványt minden magát székelynek
  2. Pályázati felhívás!
    19 Nov, 2018
    Pályázati felhívás!
    A Székelyek Világszövetsége esszépályázatot hirdet nem kizárólag, de főként székelyföldi középiskolás diákok számára az alábbi címmel: "Miért vallom székelynek magam?" A pályázat nem titkolt célja erősíteni a fiatalokban a székely nemzeti identitást, közelebb hozni a múltunk megismeréséhez, jelenünk megértéséhez és megmaradásunk szükségességéhez!   A pályázat ötlete már bemutatásánál nagy népszerűségnek örvendett a november havi, alapító tagsági gyűlés napirendi pontjaként, és kis
  3. Tízezer éve a Kárpát medencében?
    16 Nov, 2018
    Tízezer éve a Kárpát medencében?
    MÁR 10 000 ÉVVEL EZELŐTT IS MAGYAROK ÉLHETTEK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN? TATÁRLAKA DÖBBENETES REJTÉLYE!  Az 1870-es években elképesztő leletek tartották izgalomban az épp akkor megszülető magyar régészettudomány kutatóit. Erdélyből és a Délvidékről ugyanis olyan bizonyítékok kerültek elő, melyek arra utaltak: Nem 896-ban jöttek be először magyarul beszélő népek a Kárpát-medencébe, hanem - bármennyire is hihetetlen - az újkőkorban, 10 000 éve! Hogy megértsük a tatárlaki leletek igazi jelentőségét,

Keresőszavak: