A Székelyek Világszövetsége rendezésében szimpátiatüntetést tartottak a Csíki Sör mellett Csíkszeredában

2017.04.19

Mintegy háromszázan gyűltek össze hétfő este az Igazi Csíki Sörért szervezett szolidaritási akción a csíkszeredai Szabadság téren.

A megmozdulás főszervezője, Boros Árpád a Székelyek Világszövetsége alapító tagja a Facebookon: a "Székelynek székely terméket! Szolidaritás a Csíki Sör mellett" elnevezésű eseményen hívta össze az érdeklődőket, a helyszínen pedig kihangsúlyozta, célja elsősorban a munkahelyek megmentése, emellett pedig a környékbeli gazdasági fejlődés fellendítése a cél. 

Foto: Székelyhon.ro

A csíkszentsimoni fiatalok egyik képviselője arról beszélt, mennyire büszkék, hogy helyben is találnak munkalehetőséget a Csíki sörnek köszönhetően. "Itthon akarunk élni, és dolgozni" - tette hozzá.

Mint ismert, a Heineken holland multinacionális társaság hazai leányvállalata szellemi tulajdon megsértésére hivatkozva perelte be a csíkszentsimoni Csíki Sör Manufaktúra üzemeltetőjét az Igazi Csíki Sör márkanév használata miatt. A Marosvásárhelyi Táblabíróság január végén közölt jogerős ítélete szerint tilos a jövőben a termék gyártása és forgalmazása, sőt a táblabíróság elrendelte az Igazi Csíki Sör gyártásánál használt, ezzel a márkanévvel ellátott eszközök megsemmisítését is. Az alperes sörgyár tulajdonosa az ítélet kiközlésétől számított harminc napon belül köteles visszavonni a piacról, és megsemmisíteni az Igazi Csíki Sör néven árult termékét. 

Csibi Barna (Székelyek Világszövetsége) beszéde:

Üdvözlök mindenkit a Székelyek Világszövetsége nevében ezen a tüntetésen

Röviden bemutatnám a szervezetet, dallasi székhellyel rendelkező amerikai civil szervezetről van szó, amelyet az átkosban nyugatra menekült székely hazánkfia András Mihály hozott létre abból a célból, hogy a világ minden tájára szétszóródott székelyek kapcsolatba kerüljenek egymással, meginduljon köztük a kommunikáció. A szervezet politikai eszmeisége szerint székely önrendelkezéspárti, a nemzetközi jog szerinti népeknek járó önrendelkezés, vagyis az önálló székely állam megteremtésének híve.

Az Igazi Csíki sörrel esett gyalázat, ahogy azt Árpád is bemutatta, mélységesen felháborította az világszövetség tagságát is, csakúgy, mint a székelyeket és magyarokat úgy általában, de a jóérzésű és a jót, a minőségit szerető románokat is.

A Csíki sör védelme nem csak a minőségi székely termék folyékony kenyér védelméről szól. Védjük a sör palackján található magyar nyelvünket, a Nap és Hold székely címerünket, a piros-fekete székely zászlónkat is egyúttal. Védjük a székely ötletességet az üzleti életben, védjük a székely szervezői készséget, védünk több, a nemzetközi piacon is helytálló terméket előállító, 140 tagú székely munkaközösséget és azok családjait. Védjük a betiltásra ítélt Csíki tájnevet, a népünket, nemzetünket, a hazánkat is egyúttal.

Egyik kifogást kereső az interneten azt mondja, nem egyéb ez, csak marketing. Kérem szépen, amikor a Székely Hadosztály szoborcsoport avatási ünnepségén székely ruhás menyecskék ingyen csíki sört csapolnak, azt kell mondjam, ez egy olyan marketing, ami engem teljes egészében megfogott.

Más felvetette, hogy de a székely kürtős esetében nem volt ekkora szolidaritás. Való igaz, nem volt. Ez viszont csak minket, székelyeket minősít. A szolidaritást, az egymásért való kiállást is tanulni kell, és szerintem ezúttal, a Csíki sör esetében sikerült egy kis szolidaritást mutatnunk.

Isten segítse az igazi Csíki sört, a gyártóját és a munkaközösségét, minden székely kezdeményezést, céget, kis és nagyvállalkozást, segítsen minket székelyeket, és testvéreinket, a magyarokat, az önrendelkezés rögös, embert próbáló, de igaz útján.