A Székelyek Világszövetsége nyílt levele Magyarország Külügygazdasági

2017.04.19

Igen Tisztelt, Külügygazdasági miniszter úr! 

Magyarország, jelenlegi Kormánya, az egész Magyar Nemzet Kormánya. A Székely Nép a Magyar Nemzet része, több mint ezer éves Államalapításunk, több mint ezerszáz éves Honfoglalásunk óta. A Székelyek saját Külügyminiszterüket megillető bizalommal és reménnyel folyamodnak Önhöz hathatós segítségért.


A Trianoni Diktátum Romániának juttatta szülőföldünket-Székelyföldet. A román megszállás, szinte száz éve pusztítja, menekülésre, erőszakos beolvasztásra kényszeríti az Erdélyi Magyarságot miközben több milliós román telepesek özönével árasztotta el a korábbi magyar többségű erdélyi településeket. Máig a Partium és Erdély Székelyföldön kívüli részein az elrománosítás sajnos beteljesedett. A Román gyarmatosítását rajzolta Partium és Erdély etnikai térképét a lakosság nemzetiségi összetételét. Kizárólag Székelyföldnek sikerült megőriznie magyar többségét. Ellenálltunk a két világháborút követő román tömeggyilkosságoknak. Végig jártuk a román gyűjtőtáborok és politikai börtönök poklát. Átvészeltük Ceausescu diktatúrájának minden borzalmát. A rendszerváltás, viszont a demokráciát mímelő új román hatalom megsokszorozta erőfeszítéseit Székelyföld végleges beolvasztására, elrománosítására.


Románia Alkotmánya első cikkelyeiben leszögezi, hogy Románia egy Egységes Nemzetállam, melynek a hivatalos nyele a román. Ez az alapvetés önmagában is letagadja a valóságot. Letagadja, hogy Romániának a románon kívül még vannak Őshonos Népei, a Magyar Nemzetrész, a Székely Nép, és a Csángó nép.


Románia EU és NATO tag. Aláírója az Általános Emberi Jogok Kártájának és számtalan más emberi jogi és nemzetiségvédelmi nemzetközi egyezménynek. Ezzel szemben de akár az ország törvényeivel is szembehelyezkedve a román hatóság és a román bíróságok:

1. Tiltják a Nemzeti, Nemzetiségi szimbólumaink használatát. Számtalan jogellenes ítélet tiltotta meg Székely Önkormányzatoknak, a Székely Zászló kitűzését.

2. A Román igazságszolgáltatás, mondvacsinált perekkel, törvénytelen letartóztatásokkal igyekeznek megfélemlíteni a magyar közszereplőket, politikusokat, tisztségviselőket, de akár közembereket is.

3. A Román Igazságszolgáltatás jogerős ítéleteket hoz, a Székelyföldi Városok, Középületei, Közintézményei, magyar nyelvű feliratai leszereléséről.

4. A magyar többségű Székelyföldön is ellehetetlenítik a magyar nyelv használatát a közhivatalokban, bíróságokon, de akár az üzletekben vagy az egészségügyben is. Egész egyszerűen csak románul beszélő hivatalnokokat, elárusítókat, orvosokat és ápolókat alkalmaznak.

5. Indokolatlanul hátrányos gazdasági helyzetbe kényszerítik Székelyföldet. Állami "ellenőrök" sanyargatják, zaklatják, végül csődbe kényszerítik a székely gazdákat és vállalkozókat. Elhanyagolják az infrastruktúrát.

6. Naponta érkeznek székelyföldre a román telepesek, titkolt állami és igen előnyös bankhitelek támogatásával.

7. Indokolatlanul magas és egyre növekvő létszámú csendőrséget, rendőrséget és haderőt telepítenek Székelyföldre a román jelenlétet fokozandó.

A mesterségesen tönkretett, elsorvadásra ítélt gazdasági helyzet a kényszer betelepítések és az erőszakos elrománosítás, az anyanyelv és nemzeti szimbólumok használata tiltása, valamint a román igazság szolgáltatás és hatóságok megfélemlítései hatására félelmetesen csökken a Székely Nép száma, jelenléte a saját szülőföldjén. A Ceausescu diktatúrája óta, mindössze 27 év alatt, szinte egy millió székellyel van kevesebb él Székelyföldön. A Nyolcvanas években még másfél millió székely élt Székelyföldön. Mára mindössze hatszáz hatvanezerre zsugorodott létszámunk.

A Székelyek Világszövetsége megkéri Magyarország Külügy és Külkereskedelmi Miniszterét, hogy vegye védelmébe a Székely Népet. Védelmezze meg állampolgárait, a Román Hatalom és igazságszolgáltatás visszaéléseivel, megfélemlítésével szemben. Vesse latba, Magyarország nemzetközi tekintélyét saját állampolgárai védelmében. Fokozza diplomáciai és politikai erőfeszítését megakadályozandó Székelyföld nemzetiségi összetételének mesterséges megváltoztatásával szemben. Szervezetünk elismeri és megköszöni Magyarország Kormányának, az Anyaország határain kívül élő magyaroknak nyújtott, minden eddig nyújtott anyagi és erkölcsi támogatását. Ma a Székelyföld védelemre szorul, és az Őshonos Székely Nép, meggyőződése, hogy Magyarország Külügyminisztere biztosítani fogja, számára, az elvárt védelmet.

Tisztelettel: András Mihály Dátum:2017.04.01

Székelyek Világszövetsége elnöke