A Székely Szabadság Napján a Székelyek Világszövetsége is részt vett.

2017.04.19

A Székely Szabadság Napján a Székelyek Világszövetsége is részt vett, majd az utána következő felvonúláson is ott voltunk. Az idő az nagyon rossz volt, de felemelő érzés volt ennyi székely ember közt lenni, akiknek fontos az önrendelkezés elérése. Természetesen a megemlékezésen a Székelyek Világszövetsége is koszorút helyezett el az emlékműnél.

,, A rendezvényen a Székelyek Világszövetsége is képviseltette magát, skandálás és jelszavak formájában adva hangot a Székely Nemzeti Tanács által szorgalmazott, államon belüli kiterjesztett jogköröket követelő, és azokat a román törvényhozási folyamattól elváró, gyakorlatilag a román törvényhozó hatalom jóindulatában reménykedő ú.n. autonomista eszmeiségtől merőben eltérő, a népek önrendelkezési jogára alapuló, tehát a már létező és Románia által is elfogadott nemzetközi jogrenddel összhangban lévő székely önrendelkezési követeléseinek, amely önrendelkezés az önálló székely állam megvalósításának irányába mutat.

A Székelyek Világszövetsége ugyanakkor, a modern önrendelkezési eszmeiség jelképeként a piros-fekete színkombinációjú székely zászlót részesíti előnyben, és ezt a zászlót népszerűsítette a rendezvényen is, nem elutasítva ugyanakkor a máriakék-arany színkombinációjú zászlók jogszerűségét, mint az autonomista eszmeiség jelképét "

forrás: ruszinkarpatalja.blogspot.ro